 |
|
|
annyira betiltanám, hogy azok is kapjanak doktori fokozatot, akik nem orvosok. a jogászok annyira felvágós barmok tudnak lenni.
gepsonka - 19:34
olyat álmodtam, hogy még én is meglepődtem. tényleg nem tudom, hogy ezek honnan jönnek elő.
volt általános osztálytársam anyukája, aki tanárom is volt, egy színdarabot csinált a kertjükben, amiben egy másik volt osztálytársam és a húga is szerepelt, majd a végén egy másik osztálytársam pluszba beszállt, és ráesett a kitolt tábla. több volt osztálytárs ült a nézők között, akikkel úgy beszélgettünk, hogy tavaly óta mennyivel érettebb lett az előadás, meg hasonlók. majd aztán elindultunk cseresznyét szedni, ami kicsit péter pános lett, mert csak akkor láttál cseresznyét a fán, ha arra gondoltál, hogy cseresznyét szedsz. de ha gyerekvasútat képzelsz, akkor az lesz, meg szökőkút és tevék. aztán egy tárbortűzhely körül mostani új munkatársaim ültek nagy vödrökkel és magoztak.
szóval most kicsit félek.
gepsonka - 9:15
bónusz megjelenésként beteszem a tegnapi csoportterápiát akkor még. talán szombaton már lesz energiám mindet kifejteni, ha már úgy sem lesz este doctor who és rohadjanak meg, és emiatt is néztem addigi hiányzpórlásnak a couplings mind a négy évadát. mert éljen steven moffat.
gepsonka - 0:39
a tizenkilencedik percnél megjelenik a doctor. azért ez durva.
amúgy meg dögöljenek meg, hogy őszig kell várni a folytatásra. ez is a hülye amcsik miatt van.
gepsonka - 23:51

azért 10 szám az nagyon rövid. kereken 40perc.
gepsonka - 11:04
az lesz, hogy lemegy a kilenc nap, és akkor kezdek el írni, mert most éppen soká van, vagyis inkább korán. de a lista következő darabja a paravarieté. holnap sáskák, szerdán iti koncert, csütörtökön kasimir és karoline. és utána pihi. és majd akkor írok.
gepsonka - 1:26
háááá. megreszelve a dátumozás. így azért durva látni, hogy 2009ben írtam utoljára...
gepsonka - 21:52
a majd listához tegyük hozzá a mai mizantrópot is.
és hogy miért ölelgetni való máté gábor. meg kell nézni. és azért. nincs semmi nagy oka azon kívül, hogy nézed a színpadon. játszhat bármi élettől elzárkózó filozófust, akinek a textilzsebkendője tépőzár hangot ad ki, mikor szétfeszíti, és roggyasztva, kidüllesztett hassal jár. játszhat együgyű dilettánst. játszhat önjelölt költőt üdvszivárvánnyal. játszhat bohó bárót. mindegy. a végén úgy megölelgetnéd. meg kell nézni, és meg akarod ölelgetni. ennyi. szóval semmi oka úgy igazán, csak annyi, hogy ő máté gábor.
gepsonka - 21:30
persze még arra rá kéne jönnöm, hogy hogyan állíthatnám vissza a dátum jelzést, amit anno sikeresen kitöröltem...
gepsonka - 10:02
ága noszogatásának (és judu likejának) köszönhetően elkezdtem gondolkodni, hogy miajóélet lehet ide a jelszavam. nem vagyok benne biztos, hogy eltaláltam, úgyhogy bocs, ha valakinek betörtem a blogjába.
persze most erőteljes munkaidő van, nem húzom hosszúra. ennek egyetlen veszélye csak az persze, hogy most írok, aztán megint elfelejtem folytatni. vagy fáradt leszek emlékezni. franc se tudja.
mert hogy színházi mérgeződést tervezek erre a másfél hétre. 9nap, 7előadás + 1koncert. kettőn már túl vagyok.
sokat gondolkodtam azon amióta ismerem az angol színházévad felépítését - azaz annak hiányát -, hogy melyik a jobb. néző szempontból én a hazaira szavazok. gazdasági szempontból van abban ráció, amit a brittek csinálnak. egy színházban egyszerre max két darabot mutatnak be, az megy kb három hónapig, aztán annyi. vagy ha annyira sikeres, és megoldható, akkor kikerül a westendre bé-kategóriás szereposztással. ez nem tudom miért alakult így. de biztos, hogy benne van az is, hogy így sokkal több, sokkal nagyobb sztár léphet fel. nem egy év alatt van 16 előadás, amikre persze rá kéne érnie, és ettől nem tudna rendesen forgatni filmet, sorozatot. viszont nincs nyári szünet, bármikor lehet színházba menni. amiből van nem kevés. viszont ha megnézi az ember a felhozatalt, találom mondjuk hatot, hogy megnézné. megnézi, és három hónapig semmi. mondjuk nekünk meg elég három havonta londonba utazni (peeersze). meg az van, hogy ott vannak a sztárok, és ott van a többi színész. nincsenek társulatok. és ezt tényleg nem tudom, hogy jó-e vagy nem. én szeretem a társulatokat, mert szeretek kötődni. talán kevésbé megy az ember bele az ismeretlenbe. és persze a társulati lét sem zárva ki a vendégelőadókat. de ez inkább megszokás kérdése, ahogy az egész is az. mi idényeket szoktunk meg, nem háromhavi vetésforgót. azt tudom, hogy nagyon hálás vagyok londonnak a doyle féle benedict-jonny frankensteinért. és azt, hogy az egyik legjobb darab, ami itthon láttam, a gyász volt (már nem játszák).
most visszamegyek dolgozni. aztán ha nem felejtek el, írok a szerdai dilettánsokról és a tegnapi mesél a bécsi erdőről. sőt, valószínű akkor ebbe már beleesik a mai szerelem diatala is. mind a katonában. valószínű megemlítem majd az új logojukat, meg a régit, tenki réka kapcsán alföldit, és úgy általában fekete ernő tehetséges haját. nem mondom, hogy sztéjtyúnd, mert minden csak valószínűleg.
gepsonka - 9:47
1. Sugardaddy 2. Give a little love 3. Thunderball 4. In style and rhythm 5. If he should ever leave you 6. Dalilah 7. Mama told me not to come 8. Burning down the house 9. Hard to handle 10. To many lovers 11. Never 12. 24 hours 13. Till I can't take this anymore 14. He'll have to go 15. Green green grass of home 16. Save tha last dance 17. What's new pussycat 18. She's a lady 19. You can leave your hat on 20. Make you love me 21. Stoned in love 22. Sexbomb 23. It's not unusual 24. Kiss 25. Take Me back to the party he's grey and 69. a number, hard to forget.
gepsonka - 9:31
zenei őszi hangulatunk pedig guillemots, jack penate, noah and the whale és beirut.
gepsonka - 22:55
a festők állítólag lefestették a penészt. szaga van, látszata nincs. a bombarider sör pedig nem rossz, de annyira nem is jó, hogy többet igyak.
gepsonka - 22:51
másfél évnek kellett eltelnie, hogy munka után munkatársakkat elhívjak sörözni. persze jól megválogattam azt a kettőt, és az első korsó igazából bor volt.
gepsonka - 23:42
do you realise how social internet based media, like facebook and twitter can make you so addicted, you forgot how to write in hungarian? and you forgot to write anywhere else too apparently. sájt.
gepsonka - 10:48
csoda, hogy még emlékszem a jelszavamra, olyan rég jártam erre. és ez mind a facebook hibája (főleg). sok a munka, sok a program, sok az ember, kevés a fóka.
nem tudom, hogy tettem le a fonalat. átírtam egy diplomát, de ez más történet. volt nyelvvizsgám, de nem tudom. nemsokára költözöm. munka dögivel. a múlt héten rájöttem, hogy nem szeretem a kortárs táncot, főleg bozsik yvettet nem. nem szeretem nézni az operát, mert azok nem színészek. de továbbra is imádom a balettet. a szegedi kortárst meg pláne. maholnap buli, holnap még fruttik is. tesóék is hónapokon belül költöznek. nem tudom mi van még. kénen nézni corbijn képeket. neeeem tuuuudoooom.
gepsonka - 17:01
facebookra kirakni egy kicsit erős lenne, itt meg úgysem olvas senki (tudom, hogy de, de pl a főnököm nem), szóval: 'gepsonka thinks she tear out her brain through her nose. sorry to disgust you, but now it really hurts.'
gepsonka - 10:12
lassú vagyok. nagyon lassú. a café-s stockholm syndrome műsorának címe egy muse szám. ma jöttem rá. lassú vagyok. nagyon lassú.
amúgy meg ma majdnem rossz hangulatom lett, miután a hülye munkatárs leplezetten beszólt, hogy nem dolgozom eleget, hiszen még soha nem hallottam, ahogy este 7kor bezörög a légkondi. de aztán vitéz havanna jól felvidított azzal, hogy kicsit fedühített, de megvígasztaltam, meg mignden, meg ilyenek, és már azt is tudom, melyik a baszóbogár, szóval teljesen jól lesz ez a nap. este meg keleti pu színházilag.
gepsonka - 13:28
nem, nem vagyok ideges, mert az it miatt a ma eddig elvégzett munkámat kezdhetem előről. miért lennék? hiszen az nem is volt szöszölős munka megcsinálni. ugyan, tényleg. úgyhogy hallgassunk közben valami hives-t, és ne figyeljünk semmire. mondom semmire.
gepsonka - 12:25
hálosan unatkozom. majdhogynem mondhatnám, hogy ma nem is dolgoztam, de ez nem lenne igaz, az viszont igaz, hogy túlzásba nem vittem.
viszont találtam itt egy jó bandát addig is: nemo.
gepsonka - 16:12
erről ádám miért nem mesélt? szegény selby.
gepsonka - 15:32
navégremárna.
gepsonka - 10:21
kék és lila szánkózási foltok. több liter sör. még több liter almdudler. négy brit, amiből: egy gingerish skót angol akcentussal (almost perfekt), egy szerint nekem van angol akcentusom (bless 'im), egy köpköd (looser) és egy énekel (strange). 2006 előtti zenék. sok (hű) hó. néhány alvás. kanaszta. poker. magyar pultosok. majdnem hóember görgetés. józan buszutak. semmering.
gepsonka - 22:26
találtam egy ilyet. hát nem csoda, hogy elolvadtam. úgy összességében.
legyen ebből kirakva ez:
gepsonka - 16:34
viszont a csütörtöki bárka mellett nem akarok elmenni csak úgy. tengeren. újranézős. kálid artúr pedig nagyon jó. most már lehet menni.
gepsonka - 13:39
pszeudo tüneteim vannak. amióta pénteken rám tört kicsit a frász, kapar a torkom és sípolok. csütörtökön ugyanezzel a körülményekkel semmi nem volt. nem vagyok emiatt vidám. márciusban lesz betegszabadságom. éjjáó.
gepsonka - 13:37
a hétvégén egyfelől azt hittem, hogy kialudtam magam, ami végülis abban az értelemben rendben is lenne, hogy a rengetegnél csak egy kicsivel aludtam kevesebbet. de főleg az volt a jó, hogy sikerült végre megfőznünk a dublin óta áhított korianderes répalevest. nyam-nyam
gepsonka - 13:37
talpfájás, vádligörcs, derékfájás, rasztabűz, fiú, szabó, borlai, stalone, foolmoon, amadinda, rúzsa, falusi, hülyetáncos, pejor, ága, -ádám-, majd' 3 óra, éssatöbbi. átlagot vonva, mindenképpen kellemetes. gondoltam inkább most leírom, minthogy jól elfelejtődik. mínusz egyedik nap. nem teljes felsorolás.
gepsonka - 11:42
a sötétben öltözködés egyik hátulütője, hogy különböző fülbevalót sikerült fölvennem. legyen ez a nap tanulsága.
gepsonka - 10:34
no. túl vagyok egy húbazmeg szituáción. mivel most ebből már nem sok látszik, elmesélem. azt volt, hogy elkezdtem gondolkodni, hogy lassan váltani kéne, és rá akartam nézni, mi lehetne kiindulási alap. csak aztán félrenyomtam, és úgy maradt. úgyhogy itthon újra össze kellett ütnöm az egészet. ügyes vagyok. soha többé ilyet. nem is biztos, hogy akarok dizájnt váltani.
gepsonka - 19:39
|
|
 |
|
 |